#Horthy Miklós

Rehabilitálnák a háborús bűnök alól Horthy egykori miniszterét
 

Rehabilitálnák a háborús bűnök alól Horthy egykori miniszterét

Néhai Hóman Bálint 1946-ban háborús bűntett miatt életfogytiglanra ítélt egykori kultuszminiszter, történész felmentését kérte az ügyész és a védő egyaránt a Fővárosi Törvényszéken pénteken tartott perújítási tárgyaláson. A bíróság a Veritas Történetkutató Intézet egyik tagját kérte fel szakértőnek az ügyben.

MTI/hvg.hu MTI/hvg.hu


A szlovákok inkább a románokkal fogtak össze – 70 éve volt a kiugrási kísérlet
 

A szlovákok inkább a románokkal fogtak össze – 70 éve volt a kiugrási kísérlet

Szerdán lesz hetven éve, hogy Horthy Miklós megpróbálta kivezetni Magyarországot a második világháborúból, ami csúfos kudarccal végződött. Egy új kutatásból most az is kiderül, hogy Kállay Miklós miniszterelnök már 1943-ban közvetítőn keresztül tapogatózó tárgyalásokat kezdett a szlovákokkal egy esetleges közös kiugrásról. Ám Pozsony előbb Kassát akarta cserében, majd inkább a románokkal és a horvátokkal fogott össze a területi revízió érdekében. Végül a szlovákok a románokat követve szakadtak el Németországtól és kezdtek háborúba a megszállt Magyarország ellen. Janek Istvánnal, az MTA BTK Történettudományi Intézetének munkatársával a friss kutatásairól beszélgettünk.

Szegő Iván Miklós Szegő Iván Miklós

Zsidókat mentett, összeverték a nyilasok, majd beállt hozzájuk
 

Zsidókat mentett, összeverték a nyilasok, majd beállt hozzájuk

1944. október 15-én a magyar vezetés megpróbált kiugrani a második világháborúból, de Horthy akciója nem sikerült. A németek által megszállt országban a nyilasok – és vezérük Szálasi – jutott hatalomra, aki még Horthyt is felelősségre akarta vonni. Ezzel Magyarország sorsa megpecsételődött, de néhány egyéni sors is hátborzongatóan alakult. Akadt olyan eset, amikor valaki zsidómentőből a nyilasok áldozatává vált, végül pedig maga is csatlakozott a kegyetlenkedőkhöz.

unknown unknown



L.Simon: Horthynak nem lehet szobra Magyarországon
 

L.Simon: Horthynak nem lehet szobra Magyarországon

Horthy Miklósnak nem lehet szobra Magyarországon az 1944-es német megszállást követően játszott szerepe miatt - jelentette ki L. Simon László kormánybiztos szerdán az Eltiporva - A vészkorszak és az Országos Széchényi Könyvtár című kiállítás megnyitóján, Budapesten.

MTI MTI


„Haza fogom vinni” – a HÖOK-elnök a Horthy-portréról
 

„Haza fogom vinni” – a HÖOK-elnök a Horthy-portréról

„Nem lázadtam senki ellen, nem voltam diákvezető a középiskolában. Egyetemi csoporttársaim csábítottak a HÖK-be azzal, hogy nagyon jó a közösség, és értelmes programok vannak” – mesél karrierjének indulásáról a HVG Portré rovatában Köröspataki Péter, a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának elnöke.

hvg.hu hvg.hu

MSZP: újabb provokációra készül a Jobbik
 

MSZP: újabb provokációra készül a Jobbik

Az MSZP elítéli a Jobbik Horthy Miklós volt kormányzó Budapestre történő bevonulásának 94. évfordulója alkalmából szervezett rendezvényét, és felszólítja a hatóságokat, hogy minden törvényes eszközzel lépjenek fel a megakadályozása érdekében.

MTI MTI


Elítéli az USA a Horthy-szobor avatását
 

Elítéli az USA a Horthy-szobor avatását

Az Egyesült Államok elítéli a Horthy-szobor vasárnapi avatását, és szükségesnek tartja, hogy a legmagasabb rangú magyar vezetők is határozottan és egyértelműen ítéljék el a történteket.

MTI MTI


Amikor a jobb kéz még északkelet felé lendült
 

Amikor a jobb kéz még északkelet felé lendült

Új kontextusba helyezi az évszázadok óta elemzett finnugor nyelvrokonság és a török-magyar kapcsolatok kérdéseit egy finn történész új kötete, illetve egy magyar turkológus minapi előadása. Cikksorozatunk első részében kitérünk arra, hogy a Horthy-korban a „keleti és északi nyitás” jegyében inkább jobboldaliak ápolták a finn-magyar néprokonsági eszmét, azóta fordult a kocka.

Szegő Iván Miklós Szegő Iván Miklós



Balhé volt Hegedűs Loránt ügyének ítélethirdetésén
 

Balhé volt Hegedűs Loránt ügyének ítélethirdetésén

Fegyelmi büntetésként írásbeli figyelmeztetést kapott a Hazatérés templomában a Horthy-szobor november 3-i avatásán történtek miatt Hegedűs Loránt lelkész a Budapest-Északi Református Egyházmegye bíróságától pénteken. Az ítélethirdetésen megjelent Hegedűs Loránt is mintegy hatvan támogatójának kíséretében. A bíróság előtti területen, a Kálvin téren egy operatőrt és egy riportert néhányan lökdösni kezdtek, azt mondták, azért, mert az operatőr a kamerával megütötte Hegedűs Lorántnét a tárgyalóteremben, ahol egyébként úgy összezsúfolódtak az emberek, hogy mozdulni is alig lehetett.

MTI MTI



Gyors vizsgálatot sürget a püspök a Horthy-szobor ügyében
 

Gyors vizsgálatot sürget a püspök a Horthy-szobor ügyében

A szoboravatási ügy minél gyorsabb lezárását szorgalmazza a református egyház vezetője, aki a legfőbb testületnek, az egyház parlamentjének küldött levelében arra figyelmeztetett, Horthy Miklós igyekezett tenni a reformátusokért, de nézetei "nem mindenben egyeztek a Szentírás tanaival". Napokkal ezelőtt az illetékes egyházkerület gondokai is figyelmeztettek: aki politikusnak áll, annak "el kell hagynia a lelkészi hivatást".

hvg.hu hvg.hu